Lilla és a kultúra

Tegnapelőtt kiállításmegnyitón voltunk Lillával.
A Tatabányai Városi Könyvtárban (Népházban) nyílt kiállítása Pintér Anna festőművésznőnek. Nagyon jó kis program volt, több okból is.

Először is, Anna képei nagyon szépek, jó volt nézegetni őket :) Különféle témákat fest meg, gyönyörű színeket használ, a képei lazák, mégis szépen megkomponáltak. Lett pár kedvencem, köztük az Úton című kép is.

Aztán a kiállítást Horváth Péter nyitotta meg, ott volt a felesége is, és nagyon jó volt velük újra találkozni. Mindig jó velük találkozni :)

És persze itt van Lillus. Most voltunk először ilyen rendezvényen, ahol kis helyen sok ember tartózkodik, akik többsége ráadásul közelről akarja megcsodálni az én kis gyönyörűmet :) Egy kis ijedtséget leszámítva, Picur nagyon jól viselte a dolgot, a megnyitó beszéd alatt könyveket nézegetett és különféle hangeffektekkel kísérte Péter mondandóját. Szóval átesett a beavatáson, megismerkedett egy csomó művészemberrel és ezentúl többször fogunk együtt kiállításokra járni :)

Pasztell technika

Ez a poszt csakis Maya javaslatára jött létre :)

Pár szót ejtenék a pasztellezésről azok kedvéért, akik most ismerkednek vele. Bár nem én vagyok rá a legalkalmasabb személy, hogy bárkit is bevezessek a pasztellezésbe, épp ezért nem is írtam erről soha, nem is állt szándékomban. Vegye úgy mindenki, hogy most megosztom a saját dolgaimat a témával kapcsolatban, ámbár senkinek nem ajánlom, hogy az én technikámat kövesse, mert még én is csak tanulok...

Vegyük először is a felszerelést.
Anno egy 12 db-os Koh-I-Noor Toison D'or pasztellkészlettel kezdtem neki, aztán ez folyamatosan bővült, mindig vettem hozzá különféle színeket, sokszor olyat is, amire nincs is szükségem :-/ Mostanában már webáruházban rendelem a krétáimat, ami elég rizikós, hiszen a valóságban mindig más színűek a kréták, mint a színpalettán. Viszont nagy a választék. Én mindig lágy (puha) fajtát veszek, az mállós, vastagon felhordható. Kedvenc márkám a Winsor & Newton, nagyon finom, jól fedő krétáik vannak, lágy színekkel. Csak kicsit drága, ha az ember be akar tankolni. Legutóbb a kínai Mungyo márkát próbáltam ki, és szerintem ez is egész jó, főleg az árához képest.
A krétán kívül én pasztellceruzát is használok (a főbb színekből), a vékony vonalakhoz vagy aprólékos kidolgozáshoz.
Nálam a gyurmaradír elengedhetetlen javítóeszköz, nagyon jól ki lehet vele törölni a hibás vonalakat.
Aztán van még a kezem ügyében rongy, vattapamacs, meg fülcuca is, ezekkel is le lehet törölni, vagy épp összemosni a dolgokat.
Az alap, amire dolgozom, leggyakrabban 160 grammos Canson Mi-teintes pasztellpapír különféle színekben.
A papírt pedig egy fatáblára rögzítem :)
A kész képet minden esetben fixálni kell, én erre sima, mezei hajlakkot használok (és rajtam kívül nagyon sokan így tesznek :)), bár vannak jó pénzért kapható fixatívok is.
Azt hiszem, kábé ennyi.

Akkor most jöjjön maga a rajzolás.
Először is valamilyen semleges, halvány, de azért jól látható színű krétával felvázolom a körvonalakat. Grafitceruza erre a célra nem jó, mert a grafitos részeket a pasztell nem fogja befedni.
Aztán itt jön az, amit én helytelenül, de nem szoktam megtenni, vagyis a főbb színeket fel kéne rakni a papírra. Ehelyett én nekiállok a kép egy részét szépen, aprólékosan kidolgozni. Így aztán később sokszor pofára esek, mert mondjuk nem passzolnak össze a színek a képen, vagy jól elrajzolok valamit, de azt csak később látom meg... Szóval ez nem túl jó módszer, de egyszerűen nem tudok kinőni belőle, ez van.
A krétával lehet vonalakat húzni, pöttyögetni, satírozni, mindenféléket művelhetünk vele, ezt aztán az ujjunkkal jól össze lehet mosni, vagy úgy is lehet hagyni. Én általában maszálok, tehát sima, egyöntetű felületre törekszem, az ujjammal mosom össze a színeket, így festményszerű képet kapok. Ha vonalasan rajzolunk és nem mossuk össze, akkor inkább grafikaszerű lesz a kép. (Ezért nem is egyértelmű, hogy a pasztell a festészethez vagy a grafikához tartozik-e.)
A színeket legjobban összemosással lehet keverni a papíron, de ez apró felületeknél nem nagyon kivitelezhető, ezért van szükség a rengeteg krétára, mindenféle gyönyörűséges színekből. Persze úgy is lehet új színt létrehozni, hogy simán rárajzolunk az egyikre a másikkal, csak az textúrájában más lesz.
Ide teszek két példát: az egyik képen szinte végig az ujjammal mostam össze a színeket, míg legutóbbi képemen alig alkalmaztam ezt a módszert, a különbség látható a textúrában.

Menet közben már lehet fixálni, feltéve hogy amit megrajzoltunk, azt nem akarjuk radírozni, vagy maszálni. Én a második képemet az utolsó vonások előtt lefixáltam, és utána rajzoltam rá a kerítést és a lámpákat, meg a kislányt. 

Aztán, ha teljesen kész vagyunk, jön a végső fixálás (már akinél, mert én még napok múlva is javítgatni szoktam). Azért arra ügyeljünk, hogy ne fújjunk vastag lakkréteget a képre, inkább még "fogjon" egy kicsit a kép, úgyis be lesz keretezve az utókor számára :)

Aki kíváncsi, hogy néz ki egy képem menet közben, az megnézheti a Kávészünet fázisfotóit :)

Zöldben

Végre elkészült az első akvarell képem :) Kicsit vegyes technika, van benne filctoll és picike Gioconda kréta is.

Zöldben (2011.)

Azt hiszem, lesz ez még jobb is :)

Szürke szamár

...vagyok, aki eltűnt a ködben (a teendők sűrűjében).
Én nem tudom, hogy más kisgyerekes anyukának hogy van energiája és ideje mindenféle plusz (amolyan önmegvalósító) dolgokra. Nekem egyszerűen már nem fér bele a rajzolás. Ha eljönnek a csendes esti órák, vagy filmet nézek, vagy olvasok. Nap közben meg... ugyan!
Örökmozgó Lilla nem csak hogy belépett a duracellnyuszi-korszakba, de még ráadásul anyásabb, mint valaha. Úgyhogy szoros emberfogás a felállás :) De nem bánom, úgyis olyan gyorsan nő, nem sokára iskolába megy, ki kell élvezni minden pillanatot :)

Azért a rajzolás is ott motoszkál az agyam egy rejtett zugában, de más eszközökkel, mint eddig. Arra már rájöttem egy ideje, hogy a pasztellezés nem fog menni. Fizikailag kivitelezhetetlen. A kisgyerekünk mellett már nem lehet úgy koszolni-porolni, mint anno a párunk mellett... Tehát tisztább eszközökhöz kell nyúlnom.
(Filc)tollal már korábban is rajzolgattam, szeretnék most egy kicsit erre gyúrni. A másik meg az akril. Akrilozó ismerőseimtől kaptam kedvet, már csak a bátorságomat kell összeszednem (ugyanis az ecset soha sem állt jól a kezemben).
Szóval így állunk.

Tavaly év vége felé rajzolgattam is kicsit filccel, két könyvjelzőt készítettem. Az egyik karácsonyi ajándék volt, sok szeretettel, a másik meg a Molynak készült. Nagyon örültem, hogy ez utóbbi nyomtatásra is került :)

Gyönyörűm

Elkészült. Nem pont ilyennek álmodtam meg, de ennyire vagyok képes :)

Lillavirág (2010)

Kávészünet fázisfotókkal

Fuhh, hát ez jólesett! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hiányzott már a rajzolás! Igaz, jó sok megszakítással készült ez a kép, mert azért a lányom mégiscsak fontosabb :) És ha már úgyis annyiszor kezet kellett mosnom, hát rögtön fényképezőgépet ragadtam és csináltam pár fázisfotót is. Nekem mindenképpen hasznos volt, mert sokszor a fotón jobban feltűnnek a hibák, mintha magát a rajzot nézem.
Fekete papír volt az alap, folytatom a kísérletezgetést a színes papírokkal, érdekes játékokra adnak lehetőséget.
Tessék, így készült:

Kávészünet (2010)

Újratöltve

Durván egy éve, hogy nem volt a kezemben pasztell kréta, ideje hát újra nekiállnom a rajzolásnak. Főleg azért, mert már Lillus is hagy nekem némi szabadidőt, meg hát már benne van a bugi a kezemben...
Úgyhogy tegnap előkotortam a rajzcuccomat a legfelső polc leghátuljából, lázasan kiépítettem az én munkasarkomat (Kisnyúl miatt nem lehet a lakásban akárhol pasztellport eregetni a levegőbe), és a délutánt azzal töltöttem, hogy nézegettem a krétáimat és a papírjaimat :o) Jó elfoglaltság, bár nem túl látványos.
Az a helyzet, hogy ha én régóta nem rajzoltam, akkor mindig egy régi rajzom átdolgozásával szoktam ráhangolódni az alkotásra. Úgyhogy elővettem ezt a képet, és ma kicsit felfrissítettem, mert mindig is túl komornak, fakónak találtam.
Most ez az aktuális verzió:

Januári délután

A különbség nem szembetűnő (sok színbeli eltérés a fotóminőségnek tudható be), talán nem is érdemelne meg az egész egy posztot, de én ezzel is csak lökdösni akarom magam, hogy gyerünk rajzolni!

Egyébként a blogom is új dizájnt kapott, ami szintén nem feltűnő (én apró dolgoknak is tudok örülni :o)) és őszintén szólva sokat rágódtam azon, hogy a régi tartalmat átmentem valami másik blogba, innen kitörlöm és vadiúj tiszta lappal indulok neki újra a blogolásnak. Én ugyanis szüntelen változom, ami tegnap még tetszett, az ma már nem biztos. Visszaolvasva néhány régebbi bejegyzésemet, irtóra rühellem őket, ma már tuti nem írnám le.
Háát, ezt még átgondolom.

Egy vidám este

Pénteken Edittel és Zsuzsival elmentünk Horváth Péter kiállításának megnyitójára. Azt kell mondjam, fantasztikus élmény volt!
Amikor felmásztam a Falra, egyből ráakadtam Péter festményeire és azzal a lendülettel a csodálójuk lettem. Szerintem nem lehet szó nélkül elmenni mellettük.
Nekem főleg az esős, városos képei tetszenek nagyon - gyönyörű fények, színek jellemzik őket és olyan hangulat árad belőlük, hogy az ember nem tudja nem átérezni a megörökített pillanat varázsát. És akkor most ott állhattunk szemtől szemben ezekkel a csodás alkotásokkal, mert a jó sors Tatabányára repítette őket :)
Ami pedig hab a tortán: személyesen megismerkedhettünk a létrehozójukkal is. Rengeteget beszélgettünk a festészetről, alkotótáborokról, magunkról és egy következő kiállítás lehetőségéről... Péter feleségével szintén hamar megtaláltuk a közös hangot, a fiuk meg közben mosolyogva kattogtatta a fotómasinát :) (Bocs, hogy olyan sokáig maradtunk!) Szerintem mindhármunk nevében mondhatom, hogy óriási kedvet kaptunk a lovasberényi alkotótáborhoz, én valamikor biztos részt fogok venni rajta.
Szóval igazán jól esett ez a kis esti program, amolyan képzőművészeti csemege volt :)

Alkotó játék 1.

Anaisz kitalált egy jó kis játékot az alkotó blogolók számára.
Nekem egyből a csillár színei és hangulata mozgatták meg a fantáziámat, így erre asszociálva rajzoltam meg ezt a képet:

Hímző hölgy (2009)

(Ez már egy javított változat)

Szerintem jó móka :)

Ajándék

Bögre az ablakban (2009)

Ezt a képet ajándékba rajzoltam egy nagyon kedves és rendkívül önzetlen lánynak a ködösből :)
Euthymia pár hónapja küldött nekem egy csomagocskát Angliából, sok kis apró meglepivel :) Annyira örültem, én még soha nem kaptam így a távolból, ismeretlenül csomagot!
Mindenképp viszonozni akartam a kedvességét valami saját készítésű dologgal, csak hát néhány esemény közbeszólt, pár hónapig semmit se alkottam. Aztán nemrég feltettem neki pár bugyuta kérdést, hogy képet kapjak az ízléséről és a válaszai ezt a rajzot ihlették. Több szempontból is kísérlet volt ez, egyrészt még nem rajzoltam úgy senkinek személyreszólót, hogy ne ismerném személyesen, másrészt pedig piros pasztellpapírra dolgoztam, így a radírnak is nagy szerep jutott a kép alakításában.
Most már csak az van hátra, hogy valamilyen bonyolult úton-módon el is jusson hozzá. Mivel azonban ez nem lesz egyszerű mutatvány, biztos ami biztos, megmutattam neki a képet... :)

Újra nyitva a könyvtár

A tatabányai Jászai Mari Színház, Népház épületét szeptember végén nyitják meg a nagyközönség előtt.* Itt működik a Városi Könyvtár egyik fiókja is, mely szintén teljes felújításon esett át és múlt pénteken volt az ünnepélyes megnyitója. Edit barátnőm feladata volt, hogy erre az alkalomra kicsit kicsinosítsa a termet, és mivel csupa rajzoló barátnőkkel van körülvéve, gyorsan össze is hozott egy kiállítást a könyvtár falain belül. Ez persze hozta a következő gondolatot, hogy ha már fent vannak a képtartó sínek a falon, ezután mindig lehetne ott kiállításokat rendezni.
Szerintem nagyon-nagyon jó ötlet, a festmények sokkal hangulatosabbá és otthonosabbá teszik a gyönyörű, megújult környezetet.
Most tehát kb. két hónapig, vagy amíg a készlet tart :), a következő négy amatőr művész képei láthatók a falakon: Nagy Edit, P. Horváth Zsuzsi, Hervainé Orcsik Jutka és szerény személyem.

(*Eredetileg itt helytelenül azt írtam, hogy az egész épületet pénteken nyitották meg.)

Képket itt láthatsz.

Ugye milyen szép lett? :))

A kiállítás a könyvtári nyitvatartás szerint megtekinthető:

Hétfő-csütörtök: 10-18 h
Péntek: 10-16 h
Szombat: 9-13 h
Vasárnap: zárva

A könyvtár honlapja itt, a színházé pedig itt található.

Jó szórakozást mindenkinek!

Retro

Nna, miután így jól kibeszéltem magam (szerintem ennyit még sose írtam ide egyhuzamban), jöjjön egy rajz :)

1960. (2009)

Néhány hete kerestem egy régesrégi fotót a családi gyűjteményben, s közben rengeteg fekete-fehér fényképet láttam a szüleimről - annyira fiatalon, mikor még nem is ismerték egymást, aztán későbbi, közös fotókat, meg egy csomó családit is...
Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ez olyan érdekes dolog, úgy látni őket, amikor én még csak gondolat se voltam, elképzelni, milyenek lehettek akkor, mi járt a fejükben a fotózás idején, kik azok az emberek még a képen, vajon jó barátságban voltak velük, s egyáltalán: milyen lehetett az életük akkoriban...??? Bevallom, idegen emberek régi, megfakult fotográfiái nem hoznak különösebben lázba, de amikor egy hozzám közelálló személyről van szó, az azért más.
Kezembe került egy picinyke kép is, mely egy kirándulás alkalmával készült. Annyira hangulatos, s jellemzően retro, hogy kedvem támadt megrajzolni, némi változtatással persze.
Mint kiderült, a jobb szélső kontyos lány az anyukám, aki fiatal korában kézilabdázott, s itt éppen meccset játszani voltak valahol. Úgy 1960 táján... :)

Erdélyi körút - 5. nap

Ezzel elérkeztünk a túra utolsó napjához, s egyben beszámolóm végéhez.
Ez a pénteki nap leginkább a hazautazásról szólt, hiszen kb. este 8-ra értünk Budapestre. Meg kellett állapítanom, hogy hiába nem lehet buszban rendesen aludni, az éjszakai utazás mégis jobb volt, mint nappal ekkora távot megtenni. Iszonyúan minden bajom volt a sok üléstől és már alig vártam, hogy hazaérjünk.
Utolsó erdélyi városnézésként beiktattuk Segesvárt, ahol rendesen zuhogott az eső, ezért nem is töltöttünk ott sok időt. Mi épp csak a Drakula-házat fotóztuk le.

Erdélyi körút - 4. nap

Csütörtökre virradó éjszaka arra ébredtünk, hogy jégeső szakad az ablakra. De nem ám olyan rövidke, mint a jégesők mifelénk, hanem - ha az érzékelőim nem csaltak - jó pár percig potyogtak a pingponglabdák az égből. Nem mondhatnám, hogy örültem az esős kirándulás gondolatának, de végül egész jó idő lett napközben.
Idegenvezetőnk ezúttal a Gyergyói-medencébe vitt minket, ahol kissé változott a táj: a megszokott magas hegyek itt eltávolodtak egymástól, hogy szellős, lankás terepnek adjanak helyet.
Útközben megálltunk egy kőbányánál fotózgatni.

Erdélyi körút - 3. nap

Az internet csodája, hogy végtelen számú olyan dolgot is láthatunk, amiket sokszor a földrajzi távolság vagy egyebek miatt talán soha életünkben nem csodálhatnánk meg. Erre született ugyebár a Kép a falon is, ahol rengeteg művész alkotását megnézhetjük. Ezzel az élménnyel azonban össze se mérhető, amikor élőben, az ember orra előtt, kéznyújtásnyira hever egy remekmű! A sok csodás táj és a jó társaság mellett a túra még ezt is megadta nekünk. A Libán tetőn született festményeken kívül láthattam még egy seregnyi Kalló László-akvarellt, melyekből Laci a panziónkban egy rögtönzött kiállítást rendezett. Aztán meg egyéb élmények is vártak ránk, melyekről mindjárt be is számolok. Előttem már sokan elmondták, de hát ez az igazság: egy festmény élőben az igazi, amikor a színek a maguk valóságában pompáznak.

Erdélyi körút - 2. nap

Ez a nap arra volt, hogy kipihenjük az előző napi fáradalmakat :) No meg tulajdonképpen ez volt a túra szakmai része is.
Reggel jó sokáig aludhattunk - Sanyi, az idegenvezetőnk végre megkönyörült rajtunk. Kalló László, erdélyi festőművész a Falról, csatlakozott kis csapatunkhoz és reggeli után kényelmesen nekivágtunk a Libán tetőnek, ahol flekkensütés, festegetés és jó hangulatú beszélgetés várt ránk.
Az út egy hatalmas víztározó mellett visz el, több ilyen gát is épült Székelyföldön...

Boci a Hargitáról :)

Legelésző tehén (2009)

Erdélyi körút - 1. nap

Az elmúlt egy hétben valami csodálatos élményben volt részem! Ami nem jöhetett volna létre, ha nincs a Kép a falon :)
Azzal kezdődött, hogy Csizmár István meghívott egy erdélyi túrára, melyen többnyire a Fal művészei vesznek majd részt. Persze, hogy jelentkeztem. Nem kifejezetten alkotni mentünk, hanem élményeket gyűjteni, ismerkedni és a szánkat tátani a fantasztikus helyeket látva :)

Múlt vasárnap este indultunk Budapestről és egész éjszaka utaztunk, majd hétfőn kora reggel Kolozsváron szálltunk ki először körbenézni.
Első utunk a temetőbe vezetett. Igazi relaxációs program volt: csak a madarak csicseregtek, nyugalom volt és rengeteg zöld)

Esszencia

...vagyis valaminek a lényege, kivonata. (Ha sokáig mondogatom ezt a szót, akár egy női név is lehetne...)

Korábban írtam már az Amator Artium pályázatról, melynek van egy végső, záró kiállítása, ahol a lényeg, vagyis az országos szinten továbbjutott alkotások szerepelnek. Ez az Esszencia Tárlat.
Idén május 8-án 15,00 órakor lesz a megnyitója a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Szerintem nagyon jó és fontos dolog ez a pályázat, nem csak azért, mert én is amatőr rajzolgató vagyok, hanem mert rengeteg tehetséges amatőr képzőművész van kis hazánkban, akik számára ez remek lehetőség a megmérettetésre és a közönség elé való kilépésre.
Nagyon sok művész képviselteti magát a tárlaton, köztük pl. Szám János is, akit személyesen ismerek a szakkörünkből. Ő alapvetően szobrászkodik (most is két szoborral szerepel), de az akvarellel és pasztellel is nagyon jól bánik.
Aztán lesznek ott virtuális ismerősök is a Kép a falon portálról, mint Debrei-Nagy Zoltán és Horváth Péter, aki varázslatos városi képeket fest, az esős utcák és esernyők szelidítője.

De van itt egy teljes lista az alkotókról, melyet a MMI-től Dóri Éva képzőművészeti referens küldött át készségesen a megkeresésemre.

Szívből ajánlom mindenkinek a tárlatot!

(Én inkább nem írom, hogy ott leszek a megnyitón...)

Mesés éjszaka...

Végre megrajzoltam az én türkizképemet, amihez a kezdő lökést egy Maros Krisztivel folytatott kommentelős beszélgetés adta:
Rippl-Rónai, Degouve de Nuncques, éjszaka és türkiz pasztellel megálmodva...

A lépcső (2009)

Sajnos a fotón nem látni a pasztellkréta azon sajátosságát, hogy a kis türkiz pigmentek milyen valóságosan világítanak a kék papíron.
Úgy, ahogy mondtad, Kriszti :)