Oldalak

2016. január 12., kedd

Újévi örömhír

Két éve írtam ezt a bejegyzést, ami röviden arról szólt, hogy a székesfehérvári "Vigyázó Kéz" Gyermekvédelmi Egyesületnek felajánlottam Padok című képemet árverésre. Tegnap kaptam e-mail-t az egyesület elnökétől, Janó Andornétól, melyben arról tájékoztat, hogy a 2015. decemberi árverésen elkelt a képem (amíg el nem kelt, minden árverésükön szerepeltették)! :)
Nagy öröm ez nekem, mert így egy kicsit én is hozzájárulhattam a munkájukhoz, s egyben a képem is olyan helyre került, ahol vélhetően szeretni fogják :)
Ezúton kívánok eredményes munkát az egyesületnek, a képem új gazdájának pedig kívánom, hogy teljék öröme az alkotásomban.


2015. december 17., csütörtök

Evokációk, avagy ismét benne vagyok a kiskönyvben



Ma hozta meg a postás az ...evokációk 4. című mini antológiát, melyben Hazafelé című festményem is szerepel, párban Farkas Csaba: Biciklin című versével:

Hazafelé tapos, pedáloz a lét
Tompa szív pumpálja fáradt ütemét
Lánca némán feszül, de foga csikorog
Lámpája fényt ad, míg a kerék forog

Magányos csöndjébe kínt hoz az éjjel
S faggatják tűzlelkű árnyai kéjjel:
Leszállnál-e már? Dobnád-e a terhet?
Szaladsz-e játszani fájó szerelmet?

Otthon, a szobában, szuszog a remény
Fölötte altatót dúdol tünde-lény
S ringató hullámán tej ízű álom
varázsa terül szét garzon-világon

Köldökzsinórral köt gúzsba a jelen
Nem enged, nem ereszt – édes kötelem
Felizzik lámpája, lánca muzsikál
Gyorsulva járja már táncát a pedál

(Korábban az ...evokációk 2-ben is szerepelt egy képem.)

Ezúttal nem tudtam elvinni a festményemet a kiállításra, az ugyanis már nincs a tulajdonomban.

2015. december 12., szombat

Cím nélkül

Nehéz elhinni, hogy nincs többé. Hiányozni fog, drága Tanár úr! Nyugodjon békében.

Papp Albert festőművész (1938-2015)

2015. november 10., kedd

Könyvjelzőterv Agatha Christie-nek :)

Persze már megint a Moly :) Ez volt most a 7. könyvjelzőtervező pályázat. És összesen a hatodik, amire jelentkeztem. A mostani feladat nagyon tetszett: meg is volt kötve a kezünk, viszont éppen ezért szükség volt egy adag kreativitásra.
Megpróbálom röviden összefoglalni a feladatot: minden évben lehet jelentkezni a várólista csökkentő eseményre, melynek a lényege, hogy a régóta várólistánkon csücsülő könyvek közül tizenkettőt kiválasztunk és bevállaljuk, hogy ezeket ebben az évben most már aztán jól kiolvassuk. (Egyszer régen én is jelentkeztem rá, de nem tudtam teljesíteni, azóta se gyötröm magam ilyenekkel.) Na ehhez kellett olyan könyvjelzőtervet készíteni, amin jelölni lehet, ha kiolvastunk egy könyvet.
Volt pár ötletem, de végül csak egyet tudtam elkészíteni, ezen is több napig szöszöltem.
Rákerestem a neten az Orient Express-re és alaposan tanulmányoztam a képeket. Sőt, még olvasgattam is róla, szóval információgyűjtésre is tökéletes az efféle "háttérmunka" :) Több szót nem is érdemel az egész, de azért azt elmondom, hogy az aranyozással megküzdöttem, mire megtaláltam a megfelelő eszközt hozzá. Olyat, ami szépen, láthatóan fedi a sötét hátteret, igazi arany színe van, és akár vékony vonalat is lehet vele húzni. Barátom, a Müller ;) Ugyanis ott vettem egy Edding 780-as arany színű jelölő markert, 0,8 mm-es heggyel. A régi munkahelyemen is Edding filceket használtunk a műhelyben, a legmocskosabb acéllemezekre is lehetett vele írni, ez tényleg mindent befed. Tökéletes. Na ennyi a reklám :)
És ilyen lett a végeredmény:


2015. október 7., szerda

Meghívó kiállításra


A zsűri tőlem is beválasztott egy képet, a "Randevú" című pasztellt. Gyertek nézelődni!

2015. október 2., péntek

Nyitott Műterem

Itt az idő egy újabb bejegyzésre.
Igaz, hogy jó ideje nem alkotok (legalábbis publikusakat), de azért részt veszek olykor képzőművészettel kapcsolatos eseményeken. Lesz pl. egy kiállítás, meg Evokációk is újra, de ezekről majd akkor, ha már lesznek kézzelfogható eredmények.

Amiről most akarok írni, az egy új programsorozat Tatabányán Nyitott Műterem címmel. Ennek keretén belül Krajcsirovits Henrik egykori műtermében Kinga, a lánya beszélgetéseket szervez egy-egy meghívott vendég köré, aki beszél életéről, munkájáról, hitvallásáról, művészetéről. A tegnapi eseményen én is ott voltam, a meghívott művész pedig Papp Albert volt, akit a tatabányai Bányász Képzőművész Körből ismerek és festő barátnőimmel korábban már jártunk a műtermében (erről itt írtam). Nem mellesleg néhány kiállításunkat is ő nyitotta meg.
A tegnapi összejövetel nagyon jó hangulatban telt. Kb. húszan voltunk összesen, volt süti, meg bor, meg festmények. A Berci tanár úr egy szívmelengető egyéniség, aki számomra a nyugalmat, az életszeretetet, a józan látásmódot és a szerénységet képviseli a képzőművészek között. Semmi sallang, semmi nagyzolás. Ahogy őt hallgattam és néztem a képeit, szinte ringatóztam ebben a nyugodt légkörben és valami jóleső érzés járt át. Nem akarok tőle idézgetni most, nem is tudnék, de volt egy nagyon fontos kijelentése, ami nekem főleg azért fontos, mert én ugyanezt a nézetet vallom. Szóval azt mondta, hogy szerinte a művészetnek nem a rútságot, a torzságot kéne képviselnie, hanem a szépséget. Annyi rossz van a világban, épp elég ezeket elviselniük az embereknek, ő a képeivel inkább valami szépet, valami jót akar átadni nekik.
Renoir, az én legkedvesebb festőm is pont ugyanezt mondta: "Nekem egy kép legyen kellemes, gyönyörködtető és szép - igen, szép! Éppen elég csúfság van a világban anélkül is, hogy még magunk állítanánk elő." (Idézet a Taschen kiadó Renoir albumából) Lehet ezzel vitatkozni, meg egyet nem érteni, de nekem ez egyfajta életszemlélet.
Én ugyan festeni még csak akvarellel próbálkoztam, de ahogy belefeledkeztem a tanár úr képeibe, az az érzésem támadt, hogy rögtön festeni akarok! Nem akvarellel, hanem mondjuk gouache-sal (ilyen festményeket is láthattunk), vagy akrillal. Ezt még biztos ki fogom próbálni valamikor...
Aztán a beszélgetés második felébe már jócskán bekapcsolódtunk mi, jelenlévők is, leginkább a tanár úr szakkörös alkotótáboraiban festett képei kapcsán. Megindult az anekdotázás, a régi élmények felelevenítése. Végül aki akart, felmehetett a Berci tanár úr műtermébe is körülnézni, nekem azonban sietnem kellett haza a gyerkőcökhöz.

Szóval nagyon jó kis két órát töltöttem el tegnap. Kíváncsian várom a következő Nyitott Műterem összejövetelt.

2015. május 27., szerda

Könyvjelzőtervek




Ez a kettő a legutóbbi, 6. molyos könyvjelzőtervező pályázatra született. Akvarellel, Hahnemühle Britannia papírra festettem, "zen" illetve "szabadság" témában. Kerek egy éve festettem / rajzoltam utoljára és ez most nagyon kellett már, nagyon jól is esett. Igaz, elég nehezen tudtam rájuk időt szakítani, mert egy kis (immár) 10 hónapos duracell-nyuszi nap mint nap lezabál engem :)

2014. szeptember 30., kedd

Egy kis áttekintés

Mióta utoljára írtam a blogra, történt egy s más, ezért erőt vettem magamon, hogy újra jelentkezzem.

Először is júniusban volt egy nagyszabású Krajcsirovits Henrik-megemlékezés Tatabányán a lánya, Kinga jóvoltából. Ennek egyik része volt két Krajcsirovits-kiállítás a hagyatékból összerendezve (az egyiken eddig ismeretlen művei, a másikon az ismert képei szerepeltek), majd egy másik kiállítás a tanítványok műveiből, valamint egy gyönyörű emlékalbum megjelenése. Ebben az albumban az én megemlékezésem is szerepel a tanár úrról, és egy képem helyet kapott a "Mester és tanítványa" kiállításon a Jászai Mari Színház, Népház folyosóján. A megemlékezés szövege nagyjából ez a szöveg, picinykét lerövidítve. Nagy megtiszteltetés ez nekem!



Aztán júliusban egy nagyon-nagyon fontos és örömteli eseményre került sor: 22-én megszületett Gábor fiam :) Tünemény ez a baba és hálistennek Lilla is tündérien bánik vele, állandóan szeretgeti, puszilgatja.
Most persze egy darabig megint nem fogok rajzolni, de majd eljön annak is az ideje.



És azért szeptemberre is jutott valami. Nemrég a tatabányai József Attila Könyvtár meghirdetett egy pályázatot Helyszínek és helyzetek, avagy így olvastok ti! címmel, melyre fotó- és képzőművészeti ágban lehetett jelentkezni olvasást ábrázoló művekkel. Én a Pillangó-hatás c. képemet adtam be és P. Horváth Zsuzsanna barátnőmmel megosztott I. helyezést értem el :) Jutalmul Mayer Marianna: Dalí c. könyvét kaptam, valamint a képem október 31-ig kint lóg a könyvtár falán.

Pillangó-hatás
Hát kb. ennyi a lényeg :)

2014. április 22., kedd

Életvonalak

Múlt csütörtökön nagyon jó hangulatban zajlott a kiállításmegnyitónk, ahol Pardaviné Horváth Zsuzsával közösen mutatjuk be alkotásainkat Tatabányán, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár Népház Úti Könyvtárában. Nagyon jólesett az a sok szép, amiket Papp Albert tanár úr rólunk mondott, ahogy az is, hogy ennyi kedves ember eljött megnézni minket.
Köszönet mindenkinek :)

Ez itt a városi tévé felvétele:


Időközben pedig a könyvtár is feltöltötte a fotóit a megnyitóról: itt lehet megnézni.

A kiállítás május 16-ig még megtekinthető!

2014. április 6., vasárnap

Meghívó egy kiállításra

Megtekinthető május 16-ig.
Szeretettel várunk mindenkit!


2014. március 15., szombat

Könyvjelzők és antológia

Múltkor említettem, hogy indultam a Moly 4. könyvjelzőtervező pályázatán két munkámmal. Nos, örömmel jelentem, hogy egyikük megnyerte a versenyt, és a másik is szép számú szavazatot zsebelt be:

Ez nyert
Ez nem nyert

(A képek mérete 31x9 cm és akvarellel készültek Hahnemühle Cornwall Panorama papírra, pont mint a TMK-s terv is.)
A győztes könyvjelzőt, mint mindig, ki fogják nyomtatni jó sok példányszámban. Ezúttal nem csak a Könyvfesztiválra visz belőle a Moly gárdája, hanem a hamarosan megjelenő Tetovált mementó c. molyos antológiához is kapnak belőle a vásárlók. Ez az antológia kizárólag moly-tagok írásaiból, molyos szerkesztésben, egy molyos illusztrátor, László Maya által illusztrálva fog megjelenni. Én is rendeltem belőle :)                            


2014. március 3., hétfő

Könyvjelzőzés

Tulajdonképpen nem is tudom miért írok még ide, lehet hogy már senki nem olvassa a blogomat. Talán már csak a rend kedvéért vezetem. Igaz, nincs is sok mutatnivalóm, a pasztellt tavaly nyár óta nem vettem elő. Egyrészt mert ihletem se nagyon volt, másrészt kedvem se eltakarítani azt a piszkot, amivel ez jár, de legfőképpen minden mással vagyok elfoglalva.
A tavalyi szörnyű év után idén valami jó dolog fog velünk történni, 180°-os fordulatot vesz az életünk és már erre hangolódok... :)
Azért a rajzolás már nagyon hiányzott, úgyhogy az elmúlt hetekben szorgalmasan rajzolgattam-festegettem. Igen, festegettem, ugyanis nagyon kedvet kaptam az akvarellhez - ideje lenne már megtanulni az ecsettel bánni. Úgy találtam, hogy gyakorlatozásra a könyvjelzőtervezés tökéletesen alkalmas, így aztán el is készítettem két képet. Gondoltam, majd ha a Molyon kiírják a következő könyvjelzőtervező pályázatot, már készen lesz az anyag - nem mellesleg az összes eddigi tervem közül ez a kettő a szívem csücske. Ezzel csak egy bibi volt, hogy nem sokkal rá ki is írták a pályázatot, de most - az eddigiektől eltérő módon - tematikus a dolog, vagyis megadott kulcsszavakhoz kellett tervezni. Mivel az elkészült terveim ebbe a projektbe nem passzolnak, nekiálltam újakat gyártani, szívemcsücskeit meg elteszem későbbre...
Szóval agyaltam-festettem, és végül két kép született, amikkel pályáztam. Ha majd itt lesz az ideje, azt is elárulom, melyek ezek.
Közben viszont a tatabányai molyokkal a 3. szülinapunkat készültük megünnepelni és nagyon szerettem volna egy egyedi, csak ránk jellemző könyvjelző tervet készíteni, ami alapján aztán a nyomdában legyártják a mi saját könyvjelzőinket, és ez lesz az én meglepetésem. Úgyhogy gyorsan még ezt is megfestettem, mert már szorított az idő. Íme:


Azt hiszem, ez a csendélet jól mutatja, hogy néz ki a törzshelyünk (a Gála cukrászda) egy-egy ilyen összejövetel alkalmával :) Úgy vettem észre, a lányoknak tetszett az ajándék :)

Szóval ilyenekkel foglalom le magam szabad perceimben és nagyon élvezem. Igazán jó dolog az akvarell, kár hogy eddig annyira féltem tőle.
Később jönnek még  képek...

2013. november 12., kedd

Jótékonysági aukció gyermekek javára

Amikor pár napja megkeresett a "Vigyázó kéz" Gyermekvédelmi Egyesület képviseletében Janó Andorné, örömmel mondtam igent a felkérésre, hogy egy képemmel járuljak hozzá jótékonysági aukciójukhoz.



Mottó: "Ha testvérem van, már nem vagyok egyedül a világban."


A „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóit a saját családjuk nélkül, más-más ellátási helyen nevelkedő testvérpárok kapcsolattartásának megsegítésére rendezett jótékonysági aukciójára.

A rendezvény fővédnöke: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
Szakmai szervező: Janó Andorné Ildikó

A kiállítás megnyitója: 2013. november 14. 18,00 óra
Az aukció ideje: 2013. december 4. 17,00 óra
Helyszín: Székesfehérvár, Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.

Az alkotások műtárgy katalógusa megtekinthető ahttp://www.arveres.vigyazokez.hu/ weblapon.
A „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület honlapja:http://www.vigyazokez.hu/

2013. november 7., csütörtök

Technikai újítás

Tegnap beállítottam a honlapomon a mobilnézetet is, úgyhogy ezentúl okostelefonon is lehet böngészni. Nekem nincs efféle kütyüm, ezért örülnék a visszajelzésnek, hogy tényleg jól működik-e :)


2013. október 8., kedd

Könyvjelzőtervezés

Ez a könyvjelzőrajzolás dolog már egészen kinőtte magát nálam. Egyértelműen molyos hozadék. Ebből adódik az is, hogy kétféle célból szoktam könyvjelzőt tervezni: személyes ajándékként valakinek ill. a Moly könyvjelzőtervező pályázataira. Előbbi annyiból nehezebb, hogy igen pici felületen kell valami személyre szólót alkotnom. Második meg annyiból könnyebb, hogy dupla méretű papíron dolgozom, amit aztán beszkennelek, és itt szabad a témaválasztás is (én azért a könyves témánál maradok mindig).

Épp mostanában hirdették meg a harmadik könyvjelzőtervező pályázatot, és ennek apropóján jutott eszembe, hogy a második után nem raktam fel ide az akkor induló tervemet. Ezt:



Unokahúgomat kértem meg, hogy ugyan feküdjön már le a nappali közepén, aztán olvasgassa kicsit Agassi könyvét, amíg lefotózom őt :) Nahát így született ez a kép.
Igazából a verseny során eléggé elment a kedvem az egész pályázósditól, meg is fogadtam, hogy soha többé...
Aztán mikor kiírták a mostani pályázatot, egy darabig tartottam magam, majd erőt vett rajtam a rajzolhatnék, meg a versenyszellem és csak beneveztem harmadszor is. Úgyhogy még bő egy hét és újra tiszta zizi leszek, mert kezdődik a szavazás. Mintha legalábbis valami szakmai pályázatra küldtem volna be az alkotásomat...
De hát én már csak ilyen vagyok, szeretek játszani.

2013. augusztus 21., szerda

LAT 2013. - VI. (utolsó) rész

Randevú
(30x40 cm, pasztell papíron)

Ez az utolsó táboros képem, fotóról rajzoltam fekete Canson papírra. A kávézgató hölgy helyén a fotón egy kapucnis pufajkában üldögélő alak volt, és egyáltalán nem tetszett, úgyhogy kitaláltam magamnak egy teljesen új szereplőt.
Kíváncsi lennék, ti mit gondoltok erről a jelenetről :) Örülnék, ha megírnátok!

2013. augusztus 15., csütörtök

LAT 2013. - V. rész

Esős délután
(32x42 cm, pasztell papíron)

Miközben azon a képen dolgoztam, amit a kastélyparkban kezdtem el rajzolni, nekiálltam fotóról is csinálni valamit. Végül a parkos-fás lett az "otthagyós" képem (mindenkinek ott kell hagynia egy képet, ami bekerül a lovasberényi gyűjteménybe), és mivel nem fotóztam le, azt nem tudom bemutatni. (Majd megpróbálok fotót szerezni Pétertől.)
Szóval a fenti esős kép egy fényképről készült, van ugyanis két album a táborban dugig tömve referenciaképekkel, amikről festeni lehet. Sötétkék LanaColours papírra dolgoztam és mivel nem tetszett a fotón lévő háttér, teljesen megváltoztattam azt.

LAT 2013. - IV. rész

Türkiz ajtó
(42x32 cm, pasztell papíron)

Ezt a képet az iskola udvarán rajzoltam a műterem bejáratáról. Miután egy páran már megfestették ezt a témát, én is kedvet kaptam hozzá, főleg hogy árnyékban ülhettem...
Az alap: piros Canson papír - kissé vad, de én szeretem :)

2013. augusztus 13., kedd

LAT 2013. - III. rész

Mivel Lovasberényben is 40 °C körül volt a hőmérséklet, nem nagyon buzgott bennünk a vágy a szabadban való festés után. Ugyanakkor nincs művésztelep enélkül, szóval néha kimerészkedtünk aszalódni, kétszer pedig szervezett keretek között, hajnali keléssel közösen is ki lehetett menni a közeli tóhoz alkotni. Én csak az első ilyen túrán vettem részt, másodszor már nem tudtam hajnali 5-kor kikelni az ágyból.
Mikor kiértünk, még javában kúszott felfelé a nap az égen, én meg gondoltam egy nagyot és leültem szembe vele, hadd kápráztasson el! Így aztán félig becsukott szemmel, fehér karikákkal a szemem előtt rajzoltam le azt, amit (nem) láttam (az alap: szürke LanaColours papír):

Reggel a tónál
(32x42 cm, pasztell papíron)

A következő képem egyértelműen jobb lett, sőt szerintem az egész heti termésből az egyik legjobb:


Tükröződés
(32x42 cm, pasztell papíron)

Fekete Canson papírra dolgoztam, kihasználva a papír adta lehetőségeket. Már a tábor első napján megfogadtam, hogy sutba vágom a fekete krétát, és ha törik ha szakad, nem fogom használni. Jelentem, ezt végig be is tartottam! A képen látható fekete szín tehát mind a papírnak köszönhető és többnyire visszaradírozással értem el.
Amikor nekiültem rajzolni, és megláttam ezt a sok zöldet meg kéket, eszembe jutott, hogy pont passzolna ahhoz a feladathoz, amit Pétertől kaptunk fakultatív megoldásra. Eszerint analóg színekkel kellett készíteni egy képet, amit lehetőség szerint valamely komplementer színnel kellett ütőssé tenni.
(Analóg színeknek nevezzük azt a három színt, mely a színkörön egymás mellett helyezkedik el, a komplementer színek meg ugye a kiegészítő színek.) Szóval a sárga-zöld-kék nekem épp kapóra jött, plusz odabiggyesztettem még némi piros emberkét is :)

2013. augusztus 12., hétfő

LAT 2013. – II. rész

Éjjeli menedékhely
(32x42 cm, pasztell papíron)

Sokan úgy vannak a csendéletekkel (akár néző, akár alkotó), hogy az olyan unalmas, nem közvetít semmiféle mondanivalót. Pedig ez nem feltétlenül van így. Egy jól összerakott csendélet igazán meg tudja mozgatni az alkotó fantáziáját, és hát Zsuzsi barátnőm nagyon ért a tárgyak összeválogatásához. Amint meglátta egy alkotótársunk festőbőröndjét, beindult nála a vezérhangya és összerakott egy kompozíciót, amit aztán szinte mindenki megörökített, annyira jól nézett ki. Szerintem ahányan csak megfestettük ezt a bőröndöt, annyiféle történet született róla. Nem tudom, az én képemnek milyen utóélete lesz, minden esetre megvan hozzá a saját történetem ... :)

(Az alap: szürke LanaColours papír.)