Tea álmos

Teának van egy kedvenc testhelyzete: beugrik a fotelba, felmancsol a karfára és így kuksol kifelé. Innen nagyon jól szemmel tarthatja az előszobát, hogy miféle jövés-menés folyik a lakásban és persze így ugatni is szuperül lehet, meg se kell moccanni hozzá.
Amint látható, aludni is szokott ebben a pózban. Sőt, van hogy a fejét totál lelógatja a karfáról, mintha nem is lennének holmi nyaki csigolyái...
Szerencsére amikor alszik, nem mocorog annyit, mint egyébként. Éppen csak egy keveset.
Hogy azért edzésben tartson engem is... :)

Tea álmos (2008)

.

Tea és a labda

Nagyon szeretem a mindenkori kutyánkat lerajzolni :) Nekünk mindig irtó aranyos kutyánk van és igazából végigkuncogom a rajzolást, szóval jó móka az egész. Tea egy igazi ördögfióka, ennek megfelelően lerajzolni se egy leányálom. Kb. ötmilliószor változtatott testhelyzetet 1 perc alatt, én meg ugráltam le az ágyról, fel az ágyra, jobbra, balra, guggolásból fel, aztán békaugrás, törzshajlítás stb..... A labdáját folyton legurította, mert hát minek vagyok én ott, ha nem azért, hogy játsszak vele, így hát hol a labdát fogtam a kezemben, hol a ceruzát.

Szóval ilyen Tea, amikor labdát csócsál:

Tea labdával (2008)

.

Modell után

A Bányász Képzőművész Kör foglalkozásain többnyire modellt szokott ülni valaki: vagy a körből vagy valaki külsős. Ebből adódóan egy halom portrérajza van mindenkinek... :) Az a szokás, hogy ha új tag van, akkor őt éri a megtiszteltetés és kerül ádáz tekintetek kereszttüzébe. Nekem a 10 év alatt eddig sikerült elsumákolnom, hogy még egyszer se ültem modellt, hihihi. (Remélem ezt most nem olvassák illetékesek!) Na de hát én iszonyú modell lennék, állandóan izgek-mozgok, 2 percig nem bírok egy helyben ülni mozdulatlanul, nemhogy 2 órán át (persze szünettel, de akkor is).
A lényeg viszont, hogy én már kismillió portrét készítettem, van köztük jobb és rosszabb és még rosszabb is. A többieknek biztos még több rajza van, de én már pár éve nem látogatom rendszeresen a szakkört. Viszont ahogy visszanézegetem a rajzaimat, úgy elfog a portrézhatnék. Főleg amikor elnézem Rippl-Rónai gyönyörű és kifejező portréit!
Hmm, asszem előveszek otthon valakit és beültetem 2 órára a karosszékbe...
Majd. Valamikor. Előbb befejezem már a zöld erdőmet :-/


.

Kutyatár

Ő a régi kutyánk, Betti.
Tavaly nyáron halt meg 15 évesen. Pöttöm korában került hozzánk, az utcáról: egyik este apu a karjában egy incifinci szőrmókkal állított be. Betti egyszerűen a nyomába eredt az utcán, ő meg felkapta, aztán hazahozta. Mondhatom, fenekestől felforgatta az életünket, addig ugyanis még nem volt kutyánk.
Szerintem nagyon jó élete volt, bőven kapott szeretetet tőlünk.
Imádtam játszani vele, nézegetni, ahogy szaglászik a fűben vagy ahogy szuszog alvás közben. Sokszor próbáltam lerajzolni is, naná hogy nem hagyta. Aki próbált már izgő-mozgó állatot lerajzolni, az tudja, hogy nem egyszerű feladvány. Úgyhogy inkább kihasználtam az alvós pillanatait és akkor támadtam:

Vágjunk bele!

Miért is akarok blogot írni?
Nos, az utóbbi időben állandóan blogokat olvasok. Főleg gasztroblogokat. Ja, ja, semmi köze a képzőművészethez. Éppen csak szeretnék finomakat főzni, ami azért többnyire sikerül is... Aztán egyre több blogra bukkantam, és csak olvastam, olvastam, tobzódtam, habzsoltam... És elkezdett mocorogni bennem, hogy én is! én is! Valamit szeretnék megosztani másokkal. Azt, amit én hozok létre: képeket, rajzokat. Mert hát hiába van egy csomó kiállítás, az embereket manapság már nehezebb becincálni egy kiállítóterembe. Legalábbis, ha alanyunk nem egy Picasso vagy egy Munkácsy... És itt nem csak rólam van szó. Hiszen az én képeimet leginkább csoportos kiállításokon lehet fellelni, méghozzá a Bányász Képzőművész Kör tárlatain. És sajnos azt látom, hogy egy-egy megnyitón szinte csak az ismerősök nyüzsögnek. De ők legalább mosolyogva :)
Most azonban szeretném túllépni a térbeli határokat és könnyebbé tenni mások számára a nézelődést. Nagyrészt az én rajzaimat fogom ide feltenni, de olykor becsúszik majd egy-egy invitálás is kiállításokra, ilyen-olyan hírek, de még az is lehet, hogy valami gasztroalkotást szúrok be (miért ne?).
Sajnos nem vagyok egy termékeny alkotó, egész évben alig rajzolok. Hát igen, a munka, a robot stb. Nem sok energiám marad ténykedni. A Képzőkörbe is alig járok.
1998 őszén lettem a csoport tagja, mely tisztán amatőr művészeket fog össze Tatabányán. Év közben vannak vándorkiállításaink, tárlataink - főleg a Dunántúlon. Nyáron pedig művészeteleeeeep!!! :o) Imádom. Nagyon jó. Eszméletlen. 10 napig maga a Szabadság. Csakis az a dolgunk, hogy alkossunk. Nincs munkahely, nincsenek szomszédok, nincsenek otthoni bosszúságok... Csak helyi bosszúságok... Ja hát kérem, azért emberek mindenhol vannak, így problémák is mindenhol adódhatnak. De ha jó a környék, nyüzsög a témáktól, ragyogó idő van, akkor csak kiül az ember festeni és huss! volt probléma - nincs probléma.
Na ilyenkor rajzolom meg szinte az egész éves termést. Nem, nem kell ám sok képet elképzelni. Ha minden nap két képet készítek, az már jó eredmény. A pasztell nem éppen gyors technika... Aztán ebből még vegyük le a selejtet, és marad 4-5 használható kép, amit érdemes bekereteztetni. Ez persze csak az én teljesítményem, nálam sokkal profibbak is vannak a csoportban.

Kezdetnek itt egy tavalyi felhős képem (ha már ezt választottam blogom fejlécéhez is). Talán majd idővel világossá válik, mik a kedvenc témáim. Naná, hogy a felhők is köztük vannak :)

Felhők (34x23 cm)