Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pasztell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pasztell. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 8., kedd

Könyvjelzőtervezés

Ez a könyvjelzőrajzolás dolog már egészen kinőtte magát nálam. Egyértelműen molyos hozadék. Ebből adódik az is, hogy kétféle célból szoktam könyvjelzőt tervezni: személyes ajándékként valakinek ill. a Moly könyvjelzőtervező pályázataira. Előbbi annyiból nehezebb, hogy igen pici felületen kell valami személyre szólót alkotnom. Második meg annyiból könnyebb, hogy dupla méretű papíron dolgozom, amit aztán beszkennelek, és itt szabad a témaválasztás is (én azért a könyves témánál maradok mindig).

Épp mostanában hirdették meg a harmadik könyvjelzőtervező pályázatot, és ennek apropóján jutott eszembe, hogy a második után nem raktam fel ide az akkor induló tervemet. Ezt:



Unokahúgomat kértem meg, hogy ugyan feküdjön már le a nappali közepén, aztán olvasgassa kicsit Agassi könyvét, amíg lefotózom őt :) Nahát így született ez a kép.
Igazából a verseny során eléggé elment a kedvem az egész pályázósditól, meg is fogadtam, hogy soha többé...
Aztán mikor kiírták a mostani pályázatot, egy darabig tartottam magam, majd erőt vett rajtam a rajzolhatnék, meg a versenyszellem és csak beneveztem harmadszor is. Úgyhogy még bő egy hét és újra tiszta zizi leszek, mert kezdődik a szavazás. Mintha legalábbis valami szakmai pályázatra küldtem volna be az alkotásomat...
De hát én már csak ilyen vagyok, szeretek játszani.

2013. augusztus 21., szerda

LAT 2013. - VI. (utolsó) rész

Randevú
(30x40 cm, pasztell papíron)

Ez az utolsó táboros képem, fotóról rajzoltam fekete Canson papírra. A kávézgató hölgy helyén a fotón egy kapucnis pufajkában üldögélő alak volt, és egyáltalán nem tetszett, úgyhogy kitaláltam magamnak egy teljesen új szereplőt.
Kíváncsi lennék, ti mit gondoltok erről a jelenetről :) Örülnék, ha megírnátok!

2013. augusztus 15., csütörtök

LAT 2013. - V. rész

Esős délután
(32x42 cm, pasztell papíron)

Miközben azon a képen dolgoztam, amit a kastélyparkban kezdtem el rajzolni, nekiálltam fotóról is csinálni valamit. Végül a parkos-fás lett az "otthagyós" képem (mindenkinek ott kell hagynia egy képet, ami bekerül a lovasberényi gyűjteménybe), és mivel nem fotóztam le, azt nem tudom bemutatni. (Majd megpróbálok fotót szerezni Pétertől.)
Szóval a fenti esős kép egy fényképről készült, van ugyanis két album a táborban dugig tömve referenciaképekkel, amikről festeni lehet. Sötétkék LanaColours papírra dolgoztam és mivel nem tetszett a fotón lévő háttér, teljesen megváltoztattam azt.

LAT 2013. - IV. rész

Türkiz ajtó
(42x32 cm, pasztell papíron)

Ezt a képet az iskola udvarán rajzoltam a műterem bejáratáról. Miután egy páran már megfestették ezt a témát, én is kedvet kaptam hozzá, főleg hogy árnyékban ülhettem...
Az alap: piros Canson papír - kissé vad, de én szeretem :)

2013. augusztus 13., kedd

LAT 2013. - III. rész

Mivel Lovasberényben is 40 °C körül volt a hőmérséklet, nem nagyon buzgott bennünk a vágy a szabadban való festés után. Ugyanakkor nincs művésztelep enélkül, szóval néha kimerészkedtünk aszalódni, kétszer pedig szervezett keretek között, hajnali keléssel közösen is ki lehetett menni a közeli tóhoz alkotni. Én csak az első ilyen túrán vettem részt, másodszor már nem tudtam hajnali 5-kor kikelni az ágyból.
Mikor kiértünk, még javában kúszott felfelé a nap az égen, én meg gondoltam egy nagyot és leültem szembe vele, hadd kápráztasson el! Így aztán félig becsukott szemmel, fehér karikákkal a szemem előtt rajzoltam le azt, amit (nem) láttam (az alap: szürke LanaColours papír):

Reggel a tónál
(32x42 cm, pasztell papíron)

A következő képem egyértelműen jobb lett, sőt szerintem az egész heti termésből az egyik legjobb:


Tükröződés
(32x42 cm, pasztell papíron)

Fekete Canson papírra dolgoztam, kihasználva a papír adta lehetőségeket. Már a tábor első napján megfogadtam, hogy sutba vágom a fekete krétát, és ha törik ha szakad, nem fogom használni. Jelentem, ezt végig be is tartottam! A képen látható fekete szín tehát mind a papírnak köszönhető és többnyire visszaradírozással értem el.
Amikor nekiültem rajzolni, és megláttam ezt a sok zöldet meg kéket, eszembe jutott, hogy pont passzolna ahhoz a feladathoz, amit Pétertől kaptunk fakultatív megoldásra. Eszerint analóg színekkel kellett készíteni egy képet, amit lehetőség szerint valamely komplementer színnel kellett ütőssé tenni.
(Analóg színeknek nevezzük azt a három színt, mely a színkörön egymás mellett helyezkedik el, a komplementer színek meg ugye a kiegészítő színek.) Szóval a sárga-zöld-kék nekem épp kapóra jött, plusz odabiggyesztettem még némi piros emberkét is :)

2013. augusztus 12., hétfő

LAT 2013. – II. rész

Éjjeli menedékhely
(32x42 cm, pasztell papíron)

Sokan úgy vannak a csendéletekkel (akár néző, akár alkotó), hogy az olyan unalmas, nem közvetít semmiféle mondanivalót. Pedig ez nem feltétlenül van így. Egy jól összerakott csendélet igazán meg tudja mozgatni az alkotó fantáziáját, és hát Zsuzsi barátnőm nagyon ért a tárgyak összeválogatásához. Amint meglátta egy alkotótársunk festőbőröndjét, beindult nála a vezérhangya és összerakott egy kompozíciót, amit aztán szinte mindenki megörökített, annyira jól nézett ki. Szerintem ahányan csak megfestettük ezt a bőröndöt, annyiféle történet született róla. Nem tudom, az én képemnek milyen utóélete lesz, minden esetre megvan hozzá a saját történetem ... :)

(Az alap: szürke LanaColours papír.)

2013. augusztus 11., vasárnap

LAT 2013. - I. rész


Rég írtam már blogbejegyzést, de most végre van mit megosztanom.
Az elmúlt egy hétben Lovasberényben voltam, a Horváth Péter vezette alkotótábor tagjaként. 3-án délelőtt érkeztünk, kezdőktől a haladókig, különféle technikákat alkalmazó alkotók jöttek. Péter és felesége, Marcsi mindannyiunkat szeretettel fogadott és bánt velünk végig. Ezúton is, ismételten köszönök nekik mindent!

Általában a művésztelepek első napján nem szoktam rajzolni, inkább csak felmérem a terepet, de itt mindenki olyan szorgalmasan festegetett már az érkezés napján, hogy végülis kedvet kaptam és én is nekiültem ennek a virágcsendéletnek.

Augusztusi csendélet
(42x32 cm, pasztell papíron)

Bennem volt még a lendület, meg az is, hogy már nagyon ki voltam éhezve a rajzolásra, úgyhogy nyugodtan állíthatom, hogy életem eddigi legjobb virágcsendéletét dobtam össze. Bordó színű LanaColours papírra rajzoltam, szinte adta magát, hogy ne rajzoljak hátteret.

Azt hiszem, anyukámnak is ez lenne a kedvence az összes táboros képem közül, úgyhogy neki ajánlom ezt a rajzot. Sajnos ő már soha többet nem láthatja az alkotásaimat…

2013. április 4., csütörtök

Az éjszaka fényei

Imádom a türkizt...

Hazafelé
32x47 cm

2012. november 16., péntek

Esti séták

Újabban késő délutánonként az az egyik programom, hogy anyukám kutyáját sétáltatom. Ha nincs még túl sötét, kimegyek vele a tóhoz, ami ilyenkor nagyon kísérteties tud lenni. Engem az ilyen hangulat nagyon megfog, rögtön úgy nézek körül, hogy mit lenne jó ebből megrajzolni :)
Így született ez a kis esti hangulatkép:

Este a tónál
(28x38 cm)

Könyvjelző terv

A blogom hanyagolása arra utalhatna, hogy nem rajzolok mostanában, pedig rajzolok ám! :)
Először is van egy titkos projektem, amit majd akkor fedek fel, ha megvalósul az egész, minden esetre már nekikezdtem, csak közben mindig elkalandozok erre-arra...

Másodszor meg indultam a Moly könyvjelzőtervező pályázatán, két rajzzal is. Ide csak az egyiket teszem fel, mert ez egyértelműen és sokkalta jobb, mint a másik.
Ez az eredeti, nagyobb méretű kép:

Könyvesbolt
(42x19 cm)

Ez pedig a könyvjelző formátumú, beküldött verzió:


A többi már a molyokon múlik, merthogy szavazásos rendszer van.

2012. augusztus 16., csütörtök

Balaton...

Imádom. Ennyi.

Móló (41x31 cm)

2012. augusztus 15., szerda

Lila álom

...akár ez is lehetne a képem címe, mely egy facebook-os alkotó játék keretében készült :)

Hamupipőke (44x64 cm)

Egy adott fotót kell a játékos kedvűeknek megfesteni, megrajzolni, én erről a fotóról egyből Hamupipőkére asszociáltam. Megmondom őszintén, engem főleg a ruha fogott meg, kapásból beleszerettem! Nem tudom, mennyire látszik a képemen, de rajzolni is imádtam. A háttér meg szépen lassan alakult ki a fejemben, s tőlem szokatlanul eléggé szürreális lett. Jó volt rajzolni, jó volt szabadon engedni a fantáziám. Jók az ilyen játékok, mert segítenek nekem jobban feloldódni. Vagy ahogy Editnek és Zsuzsinak mondanám: Na most bevadulok :D




2012. június 10., vasárnap

Olvastad már a Pillangót?

Pillangó-hatás
(pasztell, 43x50 cm)
Én még nem olvastam, de a párom igen. Épp ezen a képen :) A cím lehet, hogy változni fog, egyelőre ez van (legalább lehet rajta gondolkodni, hogy miért az, ami...).

Néhány fázisfotó a rajzolásról:






2012. május 23., szerda

Könyvjelző terv

pasztell, 11x40 cm

Mostanában ilyen kis komolytalanságokban élem ki magam. Nincsenek nagyobb horderejű megvalósítandó terveim. Ennek leginkább az az oka, hogy az anyaság mint olyan, teljesen kitölti a napjaimat.

Lilla gyönyörűszép, okos és ügyes kislány, aki már végre magától alkot mondatokat, valósággal dől belőle a szó. Sokan aggódnak, hogy a kétévesük még nem akar beszélni. Nekik üzenem, hogy felesleges aggódni! (Én nem paráztam, egyszerűen csak türelmetlenül vártam, hogy beszéljen már végre.) Sok gyerek, mint Lillus is, sokáig meg se szólal, aztán egyszer csak úgy beindul, hogy le se lehet állítani!
Lilla már kezdi az aranyköpéseket is. Valamelyik nap pl. lementünk motorozni, egyszer csak megszólal: Most jó lenni babának. :) Honnan szed ilyeneket??? :)

Na de a fenti képhez visszatérve: valamikor könyvjelző is lesz belőle, valamilyen úton-módon, valamilyen felirattal... Még én sem tudom, hogyan :)*
Minden esetre most kissé ráálltam a könyvjelzőgyártásra. A hobby blogomon láthattok egy festett, papagájos könyvjelzőt is.

*Végül ez lett belőle:

2011. október 2., vasárnap

Lilába borulva

Idén nyáron pár napot Hévízen töltöttünk, s hazafelé beugrottunk Tihanyba. Éppen virágzott a levendula, fantasztikus illat és lilaság uralta a mezőt.
Ez a kép ennek az élménynek az utórezgése.

Levendulás (2011)

2011. augusztus 15., hétfő

Lovasberény

Tegnap ért véget a lovasberényi alkotótábor és ezen alkalomból leruccantunk egy napra Zsuzsi barátnőmmel :) Már nagyon szeretnék rajta részt venni, de eddig még nem sikerült, talán jövőre összejön. Edit barátnőm ott volt, így hazafelé már hármasban jöttünk, a napot pedig rajzolgatással töltöttük. A tábort Horváth Péter vezeti, vele is találkoztunk és jólesett az a kis beszélgetés :)
Gyönyörű kánikula volt, csodás fényekkel! Csináltam is pár fotót, és nekiálltam két rajznak. Az egyikből ez sikeredett, a másikat teljesen újra kell kezdenem, mert kicsit eltájoltam a beállítást...

Matuzsálem (2011)
Nagyon jó kis nap volt, isteni érzés volt hosszú idő után újra a szabadban rajzolni :)

2011. augusztus 3., szerda

A helytelen papírválasztásról

Virágpiac (35x39 cm)

Nincs mese, itt jól mellényúltam :( Alapvetően szeretek kísérletezni a különféle színű papírokkal, érdekes hatásokat lehet elérni, jelentősen befolyásolják egy kép színvilágát. Kedvelem a sötét színű alapot, mert a világos kréta nagyon tud világítani rajta. Viszont nagy különbség van sötét és sötét között. Itt a jó példa rá. Ugyanis ezt a képet sötét barna (kb. égetett umbra színű) papírra rajzoltam és ettől totál befakultak a színeim. Egyszerűen nem tudtam azt a szép napfényes hatást visszaadni, ami a témára jellemző volt.
Azért tapasztalatnak ez is jó. Hiszen aki nem kísérletezget, nem is jön rá (számára) új dolgokra :)

2011. július 7., csütörtök

Szeretjük a virágokat...

Lillus imád virágot szedni. (Meg leveleket, meg botokat...) Főleg a százszorszép volt nála sláger, amíg mindenfelé pompázott.
Továbbá imád táncolni is. Ha a Hungáriát kapcsolja be, egyből elkezd riszálni és nyújtózkodik, hogy vegyem fel, mert arra jókat lehet röpködni a levegőben (szóval én dobálom - fantasztikus bicepszeim lesznek nemsokára). Ha meg Stinget kapcsolja be, elkezd dülöngélni és a karjaival vezényelni :) Van érzéke a zenéhez, az biztos.
Meg a rajzoláshoz! Úgy színez a ceruzákkal, hogy csak ihaj! Asszem jó úton haladunk... ;o)

Ez volt rövidke helyzetjelentésünk.

Virágok közt (2011)

2011. június 12., vasárnap

Lilla és a locsolókanna

Nyár van (2011)

2011. május 24., kedd

Indiai képek

Egy kedves ismerősöm, Euthymia bejárta már a fél világot, így Indiát is, ahonnan gyönyörű fotókkal tért haza (onnan is). Vonzalmam India iránt már nagyon régi, de én magam még nem jártam ott (valószínűleg nem is fogok). Euthymia viszont volt oly kedves és megengedte, hogy szabadon rajzolgathassak a képeiről, mert van egy pár, ami megihletett :)
Itt az első fecske, amit még több is fog követni, szépen lassan...
Hétköznapi India (43x43 cm)