Utózönge egy kiállításhoz

Sajnos nem tudok fotókkal szolgálni, pedig az lenne az igazi. De mindenki higgye el nekem, hogy az idei Amator Artium pályázat Komárom-Esztergom megyei kiállítására gyönyörű alkotások jutottak be! Itt egy ajánló, mely magvas gondolatokat fogalmaz meg.
Tegnap mentem el megnézni a kiállítást, ahol sok csoporttársam műve szerepel, köztük két barátnőm, Edit és Zsuzsi 1-1 képe is. Gratulálok nekik, azoknak meg külön gratula, akik továbbjutottak az országos Esszencia Tárlatra.
Mint megtudtam, a kiállítás okt. 20-ig tekinthető meg a Megyeháza aulájában, amit egyébként nem tartok ideális kiállítóteremnek. Én ugyanis rögtön munka után rohantam oda (du. fél 5 körül), de nem tudtam magam igazán átadni a gyönyörködésnek a hazasiető ott dolgozók, valamint szegény takarítónő miatt, aki már épp felmosni készült. Így csak gyorsan végigfutottam mindent, aztán útnak is indultam. Pedig még úgy maradtam volna... :(

Fantasztikus, hogy mennyi művész van kis hazánkban (profi vagy amatőr), akikről nem is tudunk! Itt járnak-kelnek köztünk, és fogalmunk sincs róla, micsoda munkák kerülnek ki a kezeik alól. Gyönyörű, szívet-lelket melengető alkotások, amik kicsit kizökkentenek a valóságból, amik kis időre feledtetik velünk a napi bosszúságokat, problémákat. Mert erre szükségünk van, ez erősíti bennünk a szépérzéket és a humanitást.
Igen, most bizony propagálom a művészeteket! Mindenkinek ajánlom, hogy nézegessen szép képeket, menjen el színházba, vagy csak hallgasson igazi zenét.

Mert ahogy Bay Zoltán mondta:

"Az a civilizáció, amelyik elhidegül a tudományától és művészetétől, vagyis a kultúrájától, az pusztulásra van ítélve. Az életét adja föl, elsorvad, elpusztul atombombák nélkül is."

.

Portrék II.

Portrék I.

Tegnap írtam ugye, hogy nálunk a szakkörben szinte hagyománya van a portrézásnak.
Így hát lassanként felteszek ide pár portrét is. Ezek csak tanulmányok, úgyhogy címük nincs, és többségében nem is tudom, kiket ábrázolnak.

Modell után

A Bányász Képzőművész Kör foglalkozásain többnyire modellt szokott ülni valaki: vagy a körből vagy valaki külsős. Ebből adódóan egy halom portrérajza van mindenkinek... :) Az a szokás, hogy ha új tag van, akkor őt éri a megtiszteltetés és kerül ádáz tekintetek kereszttüzébe. Nekem a 10 év alatt eddig sikerült elsumákolnom, hogy még egyszer se ültem modellt, hihihi. (Remélem ezt most nem olvassák illetékesek!) Na de hát én iszonyú modell lennék, állandóan izgek-mozgok, 2 percig nem bírok egy helyben ülni mozdulatlanul, nemhogy 2 órán át (persze szünettel, de akkor is).
A lényeg viszont, hogy én már kismillió portrét készítettem, van köztük jobb és rosszabb és még rosszabb is. A többieknek biztos még több rajza van, de én már pár éve nem látogatom rendszeresen a szakkört. Viszont ahogy visszanézegetem a rajzaimat, úgy elfog a portrézhatnék. Főleg amikor elnézem Rippl-Rónai gyönyörű és kifejező portréit!
Hmm, asszem előveszek otthon valakit és beültetem 2 órára a karosszékbe...
Majd. Valamikor. Előbb befejezem már a zöld erdőmet :-/


.

Spanyol vidék

Lloret de Mar (2001)

Azt mondják, hogy fénykép után való festéssel nagyon sokat lehet tanulni. Vagy híres festmények másolásával. Hát nem tudom. Én eddig összvissz kétszer rajzoltam fotó után, de nem vettem észre, hogy bármit is segített volna. Legalábbis ami a tájképfestést illeti! Ezeknek a rajzoknak is csak azért ültem neki, mert Spanyolország akkora hatással volt rám, akkora élmény volt, hogy bár utólag, de saját kezűleg is meg akartam örökíteni azt, amit előzőleg lefotóztam.
És bár sokaknak tetszenek ezek a képek, én valahogy nem tartom őket annyira, mint amiket kint a terepen készítek, a természet után szabadon. Amikor nem a fényképezőgép szeme rögzíti a témát, és nekem csak után kell dolgoznom, hanem amikor a saját szememen kell átszűrnöm mindent: a színeket, a távolságokat, a formákat és arányokat. Meg hát ugye ott van a hangulat is! A hely szelleme, amit semmi nem pótolhat. Hiszen ez késztet mindig rajzolásra :)

Tengerparti fák

.

Árnyas út

Egerfarmosi művésztelep utolsó napja. Vagy utolsó előtti? Mindegy is. Csak azt tudom, hogy már alig voltunk ott páran, és én végre elkaptam a fonalat. Csak kicsit későn...

Árnyas út (40x30 cm)

Sajnos a fotóra itt is rákerült a szellemem, mint minden bekeretezett képnél.
Ha valaki tudja a módját, hogyan lehet üveget anélkül fotózni, hogy visszatükröződnék benne, legyen szíves és árulja el!

.

Naprasárga

Még egy kis sárgaság:

Napraforgók (2005)

Lassan talán kezd unalmassá válni a rossz idő szapulása, úgyhogy csak csendben, indok nélkül teszem fel a napraforgókat...

Ez a kép egy esős, művésztelepi napon (mikor máskor?) készült. Előtte soha nem szerettem napraforgókat rajzolni, nem is igen fordult elő. Mert olyan elcsépelt dolognak tartottam. Annyian megfestették már ezt a virágot, de főleg Van Gogh után mit is akarhat az ember...?
Aztán csak nekiültem én is. És végül született egy olyan kép, ami megjárt pár képzőművész körös kiállítást :)

.

Hideg van! Nagyon :(

Borzasztó! Már ott tartok, hogy egyszerre két hősugárzó üzemel a lakásban :( Egyik a szobában, másik a fürdőben. Muszáj, ha nem akarok tüdőgyuszit kapni. Nagyon várom, hogy bekapcsolják a központi fűtést. Még akkor is, ha egy vagyont kell érte fizetni...
Azért a süti sütés is jó szolgálatot tesz ilyenkor, de hát annyi sütit megenni, amennyi az állandó hőfokot biztosítaná a lakásban...! Nem kéne.

Ilyenkor bizony jólesik felidézni magamban a forró nyári napokat. Akár úgy, hogy elnézegetem azokat a képeimet, amiket a tűző napon rajzoltam.

Puszta (33x52 cm)

Ez a kép az egerfarmosi repertoárból való. Egy nagy előnye biztos volt annak a művésztelepnek: irtó nagy hőség volt. Napimádó lévén, inkább elviselem a 100 fokot, mint a didergető hideget.
Szerettem ezt a képet rajzolni. Egész addig csak ott szenvedtem a témakereséssel, aztán egyszer csak gondoltam egyet. Ha egyszer én szeretek ilyen "réteges", nem különösebben megkomponált tájakat megörökíteni, akkor miért erőltessem azt, ami perpillanat nem megy?
A kompozíciós szerkesztést meg majd gyakorlom máskor... höhö.

Sárga ősz

Őszi fák (2002)

Ezt a képet egy gyönyörű őszi napon rajzoltam.
Alkotó Hármasunkkal átruccantunk Tatára és csöndben szétszóródtunk az Öreg-tó partján.
Ez az egyetlen őszi témájú képem, de már szövögetjük egy újabb közös rajzolás tervét... Úgyhogy nem ártana, ha elállna végre az eső!

.

Keresem az utam...

Padok (2004)

2004-ben volt először Gyenesdiáson művésztelepünk. Ez a nyár meghatározó volt az alkotói stílusom szempontjából, ekkor ugyanis valahogy kinyíltam.
Azelőtt nem volt bátorságom élénk színeket használni, a képeim láttán mindig csak olyan jelzők jutottak eszembe, hogy "élettelen", "befulladt", "spenót", "semmilyen se"...
Hogy miért nem mertem más színeket használni? Nem tudom. Volt bennem valami gátlás, a kezem mindig ösztönösen elkerülte azokat a krétákat. Ez biztos valami pszichés dolog, hisz az alkotás belülről jön, ilyenkor adjuk ki magunkból azt, ami legmélyen bennünk van, vagy amire áhítozunk.
Nos, amikor Gyenesdiáson kiültem a strandon a gyönyörű, üde zöld gyepre a fák alá témát keresni, hát nem tudtam betelni a látvánnyal. Amikor ezerrel tűz a nap, a fű szinte áttetsző smaragdzöldben pompázik, a fák pedig sötét fenyőzöld színű árnyéktócsákat vetnek, érzed a Balaton sajátos szagát, hallod a strandolók ricsaját... Ez olyan életkedvet és energiát adott, hogy elővettem a dobozból olyan színeket is, amiket addig nagy ívben kerültem. És leegyszerűsödtek a körvonalak, a fák lombozata is. Az első ilyen képem a Padok volt, amit azóta is nagyon szeretek, és valószínűleg soha nem fogom kiadni a kezeim közül.
Érdekes egyébként, hogy azóta megint visszatértem falombügyileg a régi stílushoz, de színek tekintetében már nem fogom vissza magam annyira.
Most eléggé meg vagyok kavarodva, szóval hol ilyenek a rajzaim, hol olyanok, igazából állandóan keresem az utam. És hát még rengeteget kell tanulnom. Bizony rengeteget...

Fák alatt (2004)

.

Gasztro-csendélet :)

Hmm, hát ma délelőtt enyhébb társasági életet folytatok mások gasztroblogjában, úgyhogy muszáj feltennem valami kajás képet :)
Na meg arról nem beszélve, hogy tegnap bekevertem egy adag kenyértésztát, amit ma fogok kisütni :)

Csendélet kenyérrel (2004)

...ugyanis az ott egy kenyér. Méghozzá valami jó fekete rozskenyér. Nézték már sok mindennek, legtöbbször sonkának (a húsevő férfiak), de azért a kenyeret is sokan meglátták benne (reformtáplálkozástól sem idegen hölgyek).
Eme kép egy esős művésztelepi napon született, és igazán jó volt rajzolni :)
(Nekem legjobban a konyharuha tetszik rajta)

.

Zegzugos séták

Imádok zegzugos, dús növényzetű parkokban sétálni. Főleg ha pár régi szobor, szökőkút vagy aranyhalas tó is van bennük. Olyan jó érzés. Ilyenkor mindig egy másik dimenzióba kerülök, mintha a Titkos kertbe csöppennék.
A barátnőimmel egyébként minden művésztelep helyszínén kiszúrunk magunknak egy elhagyatott, dzsumbujos kertet és arról ábrándozunk, hogy ha sok pénzünk lesz, majd megvesszük azt a házat a kerttel és egy saját alkotóházat csinálunk belőle. Hmm, jó volna... :)
Na de a parkokra visszatérve, ezt a képet a keszthelyi kastély parkjában rajzoltam.

Parkban (2005)

Nagyon szeretem ezt a helyet. Magát a kastély épületét is, de a parkját még jobban. Régi szobrok ugyan nemigen vannak itt, viszont vannak kanyargós ösvények, hatalmas lombú fák, hangulatos kandeláberek, és bizony aranyhalas tó is! :)
Nagyon jókat lehet kószálni, andalogni, elmélyülni, élvezni a természet nyugtató erejét és azt az ódon légkört, ami az épületből árad...
Ezt át kell élni!


.

Vitorlás rendelésre

Merthogy ezt a képet úgy rendelte meg valaki. Hogy kicsoda, az máig rejtély számomra is...

Vitorlások (2005)

Hogy érthetőbb legyen: nagyban rajzoltunk a gyenesdiási vitorláskikötőben, amikor megjelent egy fiatalember, hogy itt áll az ő hajója is, szeretne róla egy festményt. Mondtam, hogy oké, én elvállalom. Másnap neki is vágtam, a fiatalember megint ott volt a barátnőjével, még meg is mutatták a hajót belülről (én is elfogadnék egy ilyet...). Megadták a telefonszámukat is, megbeszéltem velük, hogy a kép csak másnap lesz kész, mikor találkozzunk stb. Másnap ki is ültem, kora reggel siettem befejezni, mert aznap ért véget a művésztelep, indultunk haza.
Csak hát hiába lettem kész a képpel, a megrendelő szőrén-szálán eltűnt (azért remélem, nem a Balaton nyelte el :-0 ).

Hja kérem, van ilyen...
Nem baj, eggyel több vitorlás képem van :o)


.

M. és a vitorlások

M. barátnőmmel két dologban biztos hasonlítunk egymásra: nagy kutya- és vitorlás/hajó/csónakrajongók vagyunk :o)
Utóbbi abban nyilvánul meg, hogy én lerajzolom a hajókat, ő meg lecsap a képeimre. Persze csak úgy finoman, utalásképpen, hogy fú de jól mutatna ez a falon... És aztán valamilyen úton-módon tényleg a falán landolnak :))

Balatoni hangulat (2005)

Ezt a képet az esküvőjére kapta tőlem nászajándékba, így indult a gyűjtési akció :)

Vitorlás kikötő I. (2005)

Ez egy szülinapi ajándék volt tőlem.

Vitorlás kikötő II. (2005)

Ezt pedig a kedvese ajándékozta neki karácsonyra.

Az idei termésből is talált már begyűjtenivalót, de hát majd meglátjuk... Meglátjuk... :o)

Kutyatár

Ő a régi kutyánk, Betti.
Tavaly nyáron halt meg 15 évesen. Pöttöm korában került hozzánk, az utcáról: egyik este apu a karjában egy incifinci szőrmókkal állított be. Betti egyszerűen a nyomába eredt az utcán, ő meg felkapta, aztán hazahozta. Mondhatom, fenekestől felforgatta az életünket, addig ugyanis még nem volt kutyánk.
Szerintem nagyon jó élete volt, bőven kapott szeretetet tőlünk.
Imádtam játszani vele, nézegetni, ahogy szaglászik a fűben vagy ahogy szuszog alvás közben. Sokszor próbáltam lerajzolni is, naná hogy nem hagyta. Aki próbált már izgő-mozgó állatot lerajzolni, az tudja, hogy nem egyszerű feladvány. Úgyhogy inkább kihasználtam az alvós pillanatait és akkor támadtam:

Még egy csónak...

Ezt a képet még Dunaalmáson csináltam a művésztelepen, viszont akadt rajta egy kis javítanivaló. Nevezetesen az előtér nem teljesen így nézett ki... Még szerencse, hogy az eredetileg használt fixáló pocsék munkát végzett, és szinte teljesen le tudtam szedni és újra rajzolni a kép alsó részét.

Csónak a Dunán (2008)

Csendélet

Gyümölcstál jukkával (2008)

Csendéletet általában csak akkor rajzolok, ha valami miatt bent rekedek a négy fal között. Pl. művésztelepen, amikor rossz az idő és nem lehet kint alkotni, vagy pl. beteg vagyok, de már javulófélben, és valamit nagyon kreálhatnék, valahogy ki kéne használni ezt a sok szabadidőt. Mint ezen a héten is.
A mandulám iszonyú nehezen állt kötélnek, a sok antibiotikum ellenére sem akart gyógyulni. Aztán jött az injekció és hoppsz, hirtelen szót fogadott. Ettől aztán jól megnőtt az életkedvem és a tenniakarás is bennem, összedobdam hát egy kis csendéletre való gyümölcsöt. Ezt pedig besuvasztottam a terebélyes jukkám alá, hely hiányában.
Nem volt erőm egy szusszanatra megrajzolni a képet, úgyhogy két napig ott csorgattam a nyálam az otthon fellelt egyetlen barackra, amit aztán a kép fixálása után egyből bekebeleztem :)

.

Strand, napfény, napernyők stb.

Még pár nap és itt van szeptember. = ősz. Az én szótáramban legalábbis.
Nem szeretem azt a szót, hogy szeptember. Semmi jót nem tartogat. Iskola (jó, oké, ezer éve nem járok suliba, de a reflex működik...), elmúlás, nincs több nyár az idén, meg ilyesmik. Egyetlen jó dolog van benne, az indián nyár. Ezt a szót szeretem. Olyan melengető, sárga, vörös, réz (meg egyéb színesfémek) hangulata van. Remélem idén lesz szép indián nyarunk.

De egyelőre még azért tart a rendes nyár, ma is hétágra süt a nap :o)
Valami ilyesmi időben rajzoltam ezeket a képeket is 2004-2005-ben, Gyenesdiáson. Őszintén bevallom, vannak kedvenc képeim, amiket kifejezetten szeretek nézegetni. Nem azért, mert eltelve gyönyörködöm a műveimben, neeem. Viszont amikor ránézek egy ilyen rajzra, újra átélem azt a nagyon jó hangulatot, érzem a napfényt és a hűsítő árnyékokat, ahogy a faágak lengedeznek és susognak, hallom a strandolók zsivalyát...
És én ezt nagyon szeretem.

Napozó (35x25 cm)

Strandbüfé (41x31 cm)

Reggeli fényjáték (32x24 cm)

Erről most lemaradtam

Nem vagyok valami jó passzban :(
Ledöntött a lábamról egy ádáz baktérium, ami megcélozta a manduláimat. Úgyhogy most dagadt, fájó, szúró csomókkal a torkomban ücsörgök itt és nem igazán ajánlatos emberek közé mennem, hacsak nem akarok valakinek ugyanilyen fincsi mandulákat ajándékba...
Természetesen azzal se volt igazán energiám foglalkozni, hogy kiválasszam a képeimet az Amator Artiumra, leadjam a jelentkezésemet, és még a képkeretezésről is gondoskodjak. Inkább úgy döntöttem, hogy ezt most kihagyom.
Viszont nagyon drukkolok Editnek és Zsuzsinak, hogy beválogassák a képeiket legalább a megyei kiállításra :o) Hajrá, hajrá!

Amúgy ha indulok, talán ez lett volna az egyik pályaművem:

A falu határában (2007)

Ezt a képet a tavalyi művésztelepen csináltam Egerfarmoson, szó szerint lázban égve. Ugyanis akkor szintén valami betegséggel küzdöttem - kint a 40 °C-os hőségben. Ez volt életem legrosszabb művésztelepe... Nem is termeltem annyit, mint szoktam.
A falu körül nagy sík kaszálók és terményföldek voltak. Hmm, hát nem igazán az én világom. Jobban szeretem a dimbes-dombos-hegyes vidékeket, erdőket, vizeket.
De azért ezek a szénagombolyagok egész jó témát adtak :)

Művésztelep 2008.

Épphogy elkezdtem a blogot írni, el is utaztam nyaralni. Tihanyba. Hmm, gyönyörű hely! Szerintem megér egy bejegyzést, úgyhogy majd az is lesz.

Most viszont az idei művésztelep terméseiből mutogatnék egyet-kettőt.
Magáról a táborról csak annyit, hogy Dunaalmáson volt, számomra tökéletes környezetben: víz mellett, dús növényzettel, forró nyári napsütésben. És voltak hajók, csónakok :) Imádok vizet rajzolni csónakokkal. Valahogy megnyugtat. És nagyon leköt a víz megfigyelése, hogy olyan változó a felszíne, mindig mást mutat, mindig más színű. Hááát, nem hiába vagyok Halak...

Erdei fények (2008)

Duna-holtág (2008)

Dunai nyugalom (2008)

Kikötöttem (2008)