2008. szeptember 15., hétfő

Keresem az utam...

Padok (2004)


2004-ben volt először Gyenesdiáson művésztelepünk. Ez a nyár meghatározó volt az alkotói stílusom szempontjából, ekkor ugyanis valahogy kinyíltam.
Azelőtt nem volt bátorságom élénk színeket használni, a képeim láttán mindig csak olyan jelzők jutottak eszembe, hogy "élettelen", "befulladt", "spenót", "semmilyen se"...
Hogy miért nem mertem más színeket használni? Nem tudom. Volt bennem valami gátlás, a kezem mindig ösztönösen elkerülte azokat a krétákat. Ez biztos valami pszichés dolog, hisz az alkotás belülről jön, ilyenkor adjuk ki magunkból azt, ami legmélyen bennünk van, vagy amire áhítozunk.
Nos, amikor Gyenesdiáson kiültem a strandon a gyönyörű, üde zöld gyepre a fák alá témát keresni, hát nem tudtam betelni a látvánnyal. Amikor ezerrel tűz a nap, a fű szinte áttetsző smaragdzöldben pompázik, a fák pedig sötét fenyőzöld színű árnyéktócsákat vetnek, érzed a Balaton sajátos szagát, hallod a strandolók ricsaját... Ez olyan életkedvet és energiát adott, hogy elővettem a dobozból olyan színeket is, amiket addig nagy ívben kerültem. És leegyszerűsödtek a körvonalak, a fák lombozata is. Az első ilyen képem a Padok volt, amit azóta is nagyon szeretek, és valószínűleg soha nem fogom kiadni a kezeim közül.
Érdekes egyébként, hogy azóta megint visszatértem falombügyileg a régi stílushoz, de színek tekintetében már nem fogom vissza magam annyira.
Most eléggé meg vagyok kavarodva, szóval hol ilyenek a rajzaim, hol olyanok, igazából állandóan keresem az utam. És hát még rengeteget kell tanulnom. Bizony rengeteget...


Fák alatt (2004)


.

Nincsenek megjegyzések: