2015. október 2., péntek

Nyitott Műterem

Itt az idő egy újabb bejegyzésre.
Igaz, hogy jó ideje nem alkotok (legalábbis publikusakat), de azért részt veszek olykor képzőművészettel kapcsolatos eseményeken. Lesz pl. egy kiállítás, meg Evokációk is újra, de ezekről majd akkor, ha már lesznek kézzelfogható eredmények.

Amiről most akarok írni, az egy új programsorozat Tatabányán Nyitott Műterem címmel. Ennek keretén belül Krajcsirovits Henrik egykori műtermében Kinga, a lánya beszélgetéseket szervez egy-egy meghívott vendég köré, aki beszél életéről, munkájáról, hitvallásáról, művészetéről. A tegnapi eseményen én is ott voltam, a meghívott művész pedig Papp Albert volt, akit a tatabányai Bányász Képzőművész Körből ismerek és festő barátnőimmel korábban már jártunk a műtermében (erről itt írtam). Nem mellesleg néhány kiállításunkat is ő nyitotta meg.
A tegnapi összejövetel nagyon jó hangulatban telt. Kb. húszan voltunk összesen, volt süti, meg bor, meg festmények. A Berci tanár úr egy szívmelengető egyéniség, aki számomra a nyugalmat, az életszeretetet, a józan látásmódot és a szerénységet képviseli a képzőművészek között. Semmi sallang, semmi nagyzolás. Ahogy őt hallgattam és néztem a képeit, szinte ringatóztam ebben a nyugodt légkörben és valami jóleső érzés járt át. Nem akarok tőle idézgetni most, nem is tudnék, de volt egy nagyon fontos kijelentése, ami nekem főleg azért fontos, mert én ugyanezt a nézetet vallom. Szóval azt mondta, hogy szerinte a művészetnek nem a rútságot, a torzságot kéne képviselnie, hanem a szépséget. Annyi rossz van a világban, épp elég ezeket elviselniük az embereknek, ő a képeivel inkább valami szépet, valami jót akar átadni nekik.
Renoir, az én legkedvesebb festőm is pont ugyanezt mondta: "Nekem egy kép legyen kellemes, gyönyörködtető és szép - igen, szép! Éppen elég csúfság van a világban anélkül is, hogy még magunk állítanánk elő." (Idézet a Taschen kiadó Renoir albumából) Lehet ezzel vitatkozni, meg egyet nem érteni, de nekem ez egyfajta életszemlélet.
Én ugyan festeni még csak akvarellel próbálkoztam, de ahogy belefeledkeztem a tanár úr képeibe, az az érzésem támadt, hogy rögtön festeni akarok! Nem akvarellel, hanem mondjuk gouache-sal (ilyen festményeket is láthattunk), vagy akrillal. Ezt még biztos ki fogom próbálni valamikor...
Aztán a beszélgetés második felébe már jócskán bekapcsolódtunk mi, jelenlévők is, leginkább a tanár úr szakkörös alkotótáboraiban festett képei kapcsán. Megindult az anekdotázás, a régi élmények felelevenítése. Végül aki akart, felmehetett a Berci tanár úr műtermébe is körülnézni, nekem azonban sietnem kellett haza a gyerkőcökhöz.

Szóval nagyon jó kis két órát töltöttem el tegnap. Kíváncsian várom a következő Nyitott Műterem összejövetelt.

Nincsenek megjegyzések: