Oldalak

2014. március 3., hétfő

Könyvjelzőzés

Tulajdonképpen nem is tudom miért írok még ide, lehet hogy már senki nem olvassa a blogomat. Talán már csak a rend kedvéért vezetem. Igaz, nincs is sok mutatnivalóm, a pasztellt tavaly nyár óta nem vettem elő. Egyrészt mert ihletem se nagyon volt, másrészt kedvem se eltakarítani azt a piszkot, amivel ez jár, de legfőképpen minden mással vagyok elfoglalva.
A tavalyi szörnyű év után idén valami jó dolog fog velünk történni, 180°-os fordulatot vesz az életünk és már erre hangolódok... :)
Azért a rajzolás már nagyon hiányzott, úgyhogy az elmúlt hetekben szorgalmasan rajzolgattam-festegettem. Igen, festegettem, ugyanis nagyon kedvet kaptam az akvarellhez - ideje lenne már megtanulni az ecsettel bánni. Úgy találtam, hogy gyakorlatozásra a könyvjelzőtervezés tökéletesen alkalmas, így aztán el is készítettem két képet. Gondoltam, majd ha a Molyon kiírják a következő könyvjelzőtervező pályázatot, már készen lesz az anyag - nem mellesleg az összes eddigi tervem közül ez a kettő a szívem csücske. Ezzel csak egy bibi volt, hogy nem sokkal rá ki is írták a pályázatot, de most - az eddigiektől eltérő módon - tematikus a dolog, vagyis megadott kulcsszavakhoz kellett tervezni. Mivel az elkészült terveim ebbe a projektbe nem passzolnak, nekiálltam újakat gyártani, szívemcsücskeit meg elteszem későbbre...
Szóval agyaltam-festettem, és végül két kép született, amikkel pályáztam. Ha majd itt lesz az ideje, azt is elárulom, melyek ezek.
Közben viszont a tatabányai molyokkal a 3. szülinapunkat készültük megünnepelni és nagyon szerettem volna egy egyedi, csak ránk jellemző könyvjelző tervet készíteni, ami alapján aztán a nyomdában legyártják a mi saját könyvjelzőinket, és ez lesz az én meglepetésem. Úgyhogy gyorsan még ezt is megfestettem, mert már szorított az idő. Íme:


Azt hiszem, ez a csendélet jól mutatja, hogy néz ki a törzshelyünk (a Gála cukrászda) egy-egy ilyen összejövetel alkalmával :) Úgy vettem észre, a lányoknak tetszett az ajándék :)

Szóval ilyenekkel foglalom le magam szabad perceimben és nagyon élvezem. Igazán jó dolog az akvarell, kár hogy eddig annyira féltem tőle.
Később jönnek még  képek...

4 megjegyzés:

HARI írta...

figyel:)

Kriszta írta...

Köszönöm, jó tudni :)

Eta írta...

ÉN olvasnám, és nézném is, ha lenne mit. :o)

Kriszta írta...

Oké, oké, jogos... :)